top of page

HÍREINK - ESEMÉNYEINK

Falcon

A FÓKA ÉS VÁNDORSOLYOM KOLLAGÉN MAGAS DEUTÉRIUM TARTALMA ÉS JÓB KÖNYVE

Hogy mennyire jelentős kihívásokkal néz szembe a deutenomika, had idézzek két mondatot a tudományos Nobel díjakat odaítélő stockholmi Karolinska Intézet kutatóinak egy napjainkban megjelent közleményéből.
1. “Erre a jelenségre meglehetősen nehezen lehet magyarázatot találni.”
2. “Rejtély maradt, hogy mely biokémiai útvonal felelős a kollagén prolin és hidroxiprolin aminosav alkotóinak ilyen fokú deutériummal való dúsításáért...”
Jelek szerint a Karolinska Intézet munkatársai a Teremtő által Jób számára már több ezer évvel ezelőtt feltett kérdésekbe szaladtak bele. A fenti kérdések megválaszolása az Írásokat hittel, tisztelettel, egyben a tudomány szemüvegén át vizsgáló deutenomikai szakemberekre vár!

Waterfall

A MARS VIZE ÉS
JÓB KÖNYVE

Egy 2021 március 16-án megjelent deutenomikai tanulmány a Science-ben a Mars valamikori szabad vízének megkötéséről, annak kövek alá “bújásáról“ (Crustal hydration as a water sink) szól. A téma érdekessége miatt a Time Magazin összefoglalót írt a California Institute of Technology (CIT) ilyen irányú kutatásairól. Erről egyébként már Jób könyve is említést tesz a víz kohéziós felületi és adhéziós geológiai viselkedésének jelenségeit összekötve.

Campfire

ÚJ IDŐPONT - I. LEHEL-Ő TÁBOR - November 2020

Törökszentmilkós

Idén november 9-12 között tartjuk Törökszentmiklóson a Lehel-Ő deutenomikai tábort, melyet az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsa (Scientific Translators of Arcane Texts) szervez.

További információ a kirándulós nappal kapcsolatban és jelentkezés feltételei a "Bővebben" gombra kattintva.

BLG_Tmiklósi hírlap_május2020.PNG

Egy egyesület, mely összekapcsolhatja az ókort, a jelenkor tudományával

Idén márciusban lett volna egy bemutatkozó előadásunk a Törökszentmiklósi Értékek Klubja szervezésében, azonban sajnos a kialakult "járványhelyzet" miatt elmaradt a személyes találkozás. 

Azonban a tájékoztatás nem állhat meg, most egy interjú keretein belül válaszolt Elnök Úr a Törökszentmiklósi Hírlap kérdéseire.

Bízunk benne, hogy az elmaradt előadást hamarosan pótolhatjuk, addig is a "Bővebb" gombra, vagy a bal oldali fotóra kattintva olvasható az interjú.

fb event picture - Tmiklos 24 March 2020

ELHALASZTVA! ITSZA
- bemutatkozunk!

Prof. Dr. Boros G. László bemutatja:

Az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsa

Teremtéstől az orvostudományig, mert az írások NEM hazudnak

Időpont: 2020. március 24.  - 6:00PM

Helyszín: Törökszentmiklós, Ipolyi Közművelődési Központ

További információ, és az esemény facebook oldala a "Bővebben" gombra kattintva érhető el.

Science Lab

ÚJ IDŐPONT - A deutériumot csökkentő anyagcsere ketózis orvosi biokémiája

Prof. Dr. Boros G. László előadása a MoveLab Academy szervezésében
Témák:
A deutérium csökkentés előnyei a mindennapokban.
A deutérium csökkentés statégiái.
A ketogén diéta előnyei sportolóknak.

Időpont: 2020. augusztus 28.  - 5:00PM
Helyszín: Bijó Rendezvényközpont
1135 Budapest, Róbert Károly körút 96-100.
További információ és jegyvásárlás a "Bővebben" gombra kattintva érhető el.

tudomany_vallas_konferencia.jpg

Tudomány és Vallás konferencia
Vác - ÁVKF

A konferenciának a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola adott helyet, mely 2019. november 4-5-én került megrendezésre.

Prof. Dr. Boros G László előadása a bal oldali fotóra kattintva érhető el:

Biokémiai hivatkozások János apostol írásaiban

A konferencia további előadásai a "Bővebben" gombra kattintva érhetőek el.

Reading Bible

Genezis – a teremtés

2019. október 30-án a Szentes Városért Közalapítvány – Studium Generale, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Csoportja és a Szentesi Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága által szervezett tudományos és hitéleti konferencián Prof. Dr. Boros G. László több irányból vizsgálta az ókori szövegek tudományos, vallási és filozófiai értelmezéseit Dr. Róna Tamás - főrabbival és Kunszabó Zoltán - katolikus teológussal.

Az izgalmas előadás az alábbi linken megtekinthető.

Apocryphon_of_John.jpg

Magyar tudósok fejtik meg, mit jelenthet Isten lehelete

Nemzetközi kutatócsoport alakult, hogy bibliai és más ókori szövegeket tanulmányozzon abból a szempontból, milyen természettudományos üzeneteket, ismereteket tartalmaznak. Az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsát dr. Boros László, az Kalifornia Egyetem Los Angeles (UCLA) magyar származású biokémikus professzora vezeti, eredményeiket magyar nyelven is közzéteszik.

bottom of page